HTML

mindent a fülnek

Friss topikok

Címkék

Albumváró 2013 - Mi jön még?

2013.08.04. 15:37 BornVillain

Az idei év szerencsére több ígéretesnek érkező produkciót is felvonultat.

Itt van például a holland Within Temptation, akik a tervek szerint szeptemberben jelentkeznek friss anyaggal. Elmondásuk szerint egy minden eddigitől különböző lemez van készülőben, aminek a hangulatához kifejezetten illik az őszi megjelenés. Tudjuk még azt is, hogy Sharon Den Adel mellett egy másik hang is fel fog tűnni az egyik dalban, a pletykák szerint a Lacuna Coil pacsirta Cristina Scabbia lesz az, de hivatalosan ez a hír még nem lett megerősítve. Én örülnék neki.

Új albummal jelentkezik a metal koronázatlan királynője, Tarja Turunen is. A Colours In The Dark címet viselő kiadvány Augusztus 30.-án kerül a piacra. A Victim of Ritual és a Never Enough című dalok már ismertek, előbbi már megjelent kislemez és klip formájában, utóbbit már hallhattuk demo verzióban az ACT 1 DVD-n, illetve egy szöveges videó is megjelent már az album verzióhoz. Biztos vagyok benne, hogy a CITD minden tekintetben különbözni fog az énekesnő eddigi munkáitól. Az albumon hallható lesz Tarja gyermeke, Naomi is, illetve az ujjlenyomata is helyet kap a borítón.

Augusztus 23.-án jelenik meg a jelenleg beugró Nightwish énekesnő, Floor Jansen és csapata, a ReVamp második kiadványa, Wild Card címmel. Floor elmondása szerint az album gyilkos lett, ezt a már kislemez formájában megjelent The Anatomy of a Nervous Breakdown: On The Sideline című daluk bizonyítja is. Bízom benne, hogy a többi dal is hasonló színvonalú lesz.

Az ősz folyamán lát napvilágot az Epica 10. évfordulós nagykoncertje DVD formájában, Retrospect címmel.

Illetve a norvég Leaves' Eyes is megörvendezteti a rajongókat egy friss lemezzel, ami a tervek szerint decemberben lát napvilágot.

Izgalmas lesz tehát az év hátralévő része a szimfonikus metal rajongói számára, érdemes lesz figyelni a híreket.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindentafulnek.blog.hu/api/trackback/id/tr65444762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása